Ceglédi Református Nagytemplom - Cegléd

látnivalók Cegléden



Ceglédi Református Nagytemplom - Cegléd

Cegléd lakossága már a korai reformáció éveiben protestáns lett, és 1753-ig a katolikusok templomát használták. Ebben az évben kezdték el építeni saját templomukat, azon a helyen, ahol a mai templom is áll. Ez a régi templom elpusztult az 1834-es tűzvészben, amely a városrész nagy részét elégette.

Magyarország egyik legnagyobb református templomát Hild József tervezte. Az építkezés azonban pénz hiányában elhúzódott, és csak 1871-ben fejeződött be. 1895-96-ban a kupolát Balázs Ernő tervei szerint átalakították, de ez a kupola 1936-ban felgyulladt. Jelenlegi, vasbetonból épült neoklasszicista kupoláját 1938-ban szentelték fel.

Belseje kevésbé nyújt monumentális hatást, mint a külseje, mégis ez a templom legértékesebb része. A 2400 ülőhelyes, 5000 személyt befogadó tér kialakítása eredeti, Hild József munkáját dicséri. A Nagytemplom a belső tér térfogatát tekintve a legnagyobb közép-európai és magyarországi református templom.

A tornyokban a templom méreteihez méltó, hatalmas harangok (4 darab) található. A legnagyobbik súlya 3128 kg. 2002 májusától egy új elektronikus hangversenyorgonával gazdagodott a templom. Albert Péter miskolci elektromérnök tervezte és építette a 4 manuál-pedálos 63 regiszteres orgonát.

Főhomlokzatát és timpanonos előcsarnokát négy iónoszlop tartja. A timpanon alatti részen a következő felírat olvasható: "Jöjjetek énhozzám mindnyájan".

Előzetes bejelentkezés után bármikor látogatható.


Cegléd ismertető

  • Cegléd

    Cegléd a második legnépesebb város Pest megyében, és a legnépesebb a Ceglédi kistérségben. Budapesttől 74 kilométerre délkeletre található, lakossága 38 ezer 300 fő. A város a Duna-T...



Ceglédi programok

Szállások Cegléden


További találatok: 1

és környékén


További találatok: 1